"Istvánnal a MEDIAWAVE Fesztiválon ismerkedtem meg 1993-ban. Mindketten saját zenekarunkkal léptünk fel, majd utána röviden játszottunk együtt is. Szerencsére az elmúlt években sem szakadt meg a kapcsolatunk, bár az újabb közös koncertre egészen 2008-ig kellett várni.

Számomra István azzal a szellemiséggel közelíti meg a zenét, amely engem leginkább foglalkoztat. A „szabad zenét” ugyanúgy értelmezi, ahogy az bennem is rezonál: van benne szenvedély, energia és szívből jön. Szerzeményei és kifejezési szabadsága együtt vezetnek el egy kompromisszummentes és érzékeny élményhez.

Nagyon örülök a lehetőségnek, hogy vele és a kollektívával dolgozhattam, amelyik olyan kreatív alkotótársunk volt." (Lewis Jordan)

 

Grencsó István (1956) szaxofonos és fuvolista a magyar avantgard jazz egyik kiemelkedő alakja. Pályafutása 1979-ben, a Masina Jazz Csoport megalapításával indult, szélesebb körű ismertségre pedig az 1980-as években Szabados György partnereként tett szert.

 


1984-ben hozta létre a Kollektívát, amely azóta is elsőszámú zenekara. Emellett játszik a Kampec Doloresszel, állandó tagja a Szabados György vezette MAKUZ-nak és az elektronikát is alkalmazó, MC Busa rappelésével is tarkított Budbudas-nak. Az utóbbi időben többször is fellépett a marokkói gyökerű Gnawa Trióval, illetve saját neobeat együttesével, az AMA-val, valamint együttműködött a noise rockot játszó Pozvakowski zenekarral.

Grencsó repertoárja rendkívül sokszínű, a zeneszerzőt a formai változtatások mesterének tartják. „Mindig szeretek valami izgalmasat keresni” – vallja magáról. Improvizatív zenei kísérletei mellett feldolgozott számtalan jazz-standardet, aktuális divatirányzatoktól függetlenül játszott pop-, rock- és ethno zenét, újraértelmezte a hatvanas évekbeli magyar tánczenéket, sanzonokat, komponált klasszikus zenébe hajló szvitet.

„Mint világszerte fellépő és felvételeket készítő zenész, költő, színész és drámaíró, azért játszom, hogy hidakat építsek. Mindig is az improvizáció különféle kreatív felépítményei foglalkoztattak, ennek megfelelően számtalan művészeti ág alkotójával dolgoztam együtt, köztük táncosokkal, költőkkel, színészekkel és zenészekkel.
San Francisco-ban születtem és Chicago-ban nőttem fel ... együtt a blues-zal ... kreatív zenészek mellé szegődve, a társadalmi előrehaladás szolgálatában.
Zenész pályafutásom Kaliforniában indult útjának, ahol azzal a Charles Tyler alt- és baritonszaxofonossal játszottam együtt, aki Albert Aylerrel készített lemezfelvételeket, és aki mind szemléletében, mind játékában továbbvitte az örökül kapott szellemiséget. Ez a tapasztalat megerősített abban, amit a zenével kezdeni akartam, és végső soron arra bátorított, hogy elindítsam a saját zenekaromat. Ezzel útjára indult George Sams trombitással való együttműködésem, melyből végül létrejött a United Front, Mark Izu bőgőssel és Anthony Brown dobossal. Ezzel a felállással sokat turnéztunk Európában és számtalan felvételt is készítettünk.

Az évek során többek között olyan kivételes tehetségű zenészekkel játszottam együtt, mint Anthony Braxton, Lisle Ellis, Danny Glover, Q.R. Hand, Genny Lim, Devorah Major, Sachiko Nakamura, James Newton, Donald Robinson, Ntozake Shange, Cecil Taylor, sokan közülük szerepeltek a Music at Large sorozatomban.
Az érdeklődésem továbbra is az olyan előadókkal történő találkozásra és közös munkára összpontosul, akik kifejezésmódjuk tárházának legmélyére hatolnak, tiszteletben tartják a hagyományt és közben választ keresnek a jelen sürgető kérdéseire.” (Lewis Jordan)

A 2009-ben a BMC gondozásában megjelent "Szőttes fekete-fehérben" c. lemezük után most újabb közös stúdióanyagon dolgoznak, ennek munkálataira érkezett Jordan ismét Budapestre. És ha már itt van, adnak egy fergetegesnek ígérkező szabad zenei koncertet is együtt.

Kezdés szokás szerint fél 9-kor, a koncert után FREE JAM!

Ez a koncert is ingyenes, de a kapuban továbbra is üzemel a becsületkassza - ha teheted, kérjük támogasd a Mű-Hely programok megvalósulását!

Szerző: Ballator  2010.09.03. 18:10 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mu-hely.blog.hu/api/trackback/id/tr282269515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.