A Monoton Famili egy, a Tilos Rádió munkatársaiból alakult élőzene-kar.
 
Homoki Péter, aki egyébként az Úzgin Űver gitáros-zeneszerzője, emellett a Tilos stúdiósa, és Tóth Szabi, a rádió indiai műsorának készítője keltették életre ezt a tabla és szitár alapú zenét. A zenekar idén nyáron, Taliándörögdön egy több naposra sikeredett spontán együtt zenélésből született, ahol is a srácok annyira egymásra hangolódtak zeneileg, hogy úgy döntöttek életben tartják az ad hoc formációt.
 
 
 
Jó hangulatú, de elmélyült zenére számíthatunk olyan emberektől, akik mögött
sok-sokévnyi tapasztalat van zeneileg, és az értékközvetítéshez is óriási szellemi felkészültséggel rendelkeznek. Akusztikus örömzene ez, melynek gyökerei Ázsia sok országába (India, Irán, Törökország, Mongólia) nyúlnak vissza.

 

 

 

Fügedi László - saz, Homoki Péter - gitár, derbuka, kanna, Mótyán Tibor - tabla, Tóth Szabolcs - szitár
 
A rendezvény ingyenes, de általad gondolt összegért vásárolhatsz támogatói köveket, amik mosolyognak. Ezzel segítheted kedvenc szerdai sorozatod megvalósulását, amely segítségre nagy szükségünk is van!
 
Fél 8-tól élőzene a fedett udvaron. Koncertkezdés: 9-kor, a kisteremben. A koncert után FREE JAM kifulladásig!

 

Szerző: Ballator  2010.09.26. 10:45 Szólj hozzá!

Címkék: mű hely

A bejegyzés trackback címe:

https://mu-hely.blog.hu/api/trackback/id/tr952323837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása