A magyar Oscar Petersonként emlegetett Pleszkán Frigyes csodagyerekként kezdte pályafutását, jelenleg hazánk egyik legvirtuózabb jazz-zongoristájaként tartják számon. Tehetségét már gyerekként is számos külföldi fesztiválon elismerték. Például 1976-ban, 17 évesen szólóban játszott a finn Pori Jazz Fesztiválon olyan nevek mellett, mint Stan Getz vagy John McLaughin. Koncertjeit kiemelkedő technikája mellett kifinomult stílusérzéke és gyakran humorral fűszerezett játéka teszi egyedivé. Azt meg talán még kevesebben tudják, hogy többek között tagja volt Galla Miklós csodálatos new wave zenekarának, a GM49-nek is.
Jelenleg főleg Svájcban él, ritkán tartózkodik Magyarországon, így itthoni föllépései mostanság ritkaságszámba mennek!

Ezen az estén az Aurea zenekar megtisztelő feladata lesz a Mester alá rakni az alapokat. Az Aurea (úgyismint Aura) a legendás Almássy téri Mű-Hely klub alaphangja volt, tartalmas, elmélyült jammeléseik sokszor reggelig tartottak. A zenei együttlét és a szabadzenélés nagymesterei ők. Pleszkán Frigyessel kiegészülve pedig várhatóan igazi nagymenő bombaband-é válnak!

A koncert után továbbra is szabad színpad, jammelés kifulladásig!
A program ingyenes!! Kezdés: 20h30

Pleszkán rengeteg műfajban alkotott már nagyot, de itt most szerepeljen egy kis Bugi-Vugi:

 

Szerző: Ballator  2010.07.08. 15:15 Szólj hozzá!

Címkék: pleszkán aurea

A bejegyzés trackback címe:

https://mu-hely.blog.hu/api/trackback/id/tr482138660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása