Az Õškestar Zenekar 2004-ben született a magyarországi déli-szláv rezervátum területén, Dusnokon. Itt több száz éve rácok élnek, így a zenekarnak nem kellet feltalálnia önmagát, az iránytű jól behatárolhatóan a Balkán felé mutatott. Teljes egészében a balkáni szláv népek zenéjéből építkezik a társulat, ezt ötvözve az otthonról hozott eredeti forrásokkal. A születés utáni első évben csak dusnoki fiatalok alkották a zenekart. Ez idővel változott, a mai felállás mondható az igazinak és erősnek. Zenéjük segítségével beutazhatjuk a Balkánt a Duna-deltától a mai Magyarország déli határáig, majd minden délszláv nemzetiséget érintve. Ebből táplálkozik az Õškestar, meg abból a barátságból, ami összeköti az itt lakó népeket 1000 éve!

 

Buzás Gabriella – ének,

Légrádi Gábor – klarinét, szaxofon, Akai EWI,

Nagy Gergely – klarinét, szaxofon, Akai EWI,

Lesták Márton – billentyű,

Marcsányi Gábor – basszusgitár,

Varga Merse – derbuka,

Baráth Béla - dob

 

 

 

 

 

A koncert előtt pedig az előtérben a brit HARRY J P YEATS játszik nekünk.

A Chill-ben pedig, mint mindig, most is HANG DRUM KLUB!

Szerző: Ballator  2010.12.10. 22:30 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mu-hely.blog.hu/api/trackback/id/tr852507943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása