A Fókatelep zenekar 2007-ben alakult Korai Öröm tagok rendszeres jam session-jei alapján. Oláh Annamária énekesnő csatlakozásával a kezdeti, instrumentális darabok fokozatosan nyerték el mostani dalformájukat, s a zenekar improvizálós, belassult, ambient-sátras („fókatelep”) szabadcsapatból markáns, pszichedelikus folk-rock együttessé alakult. A kezdeti kis klubkoncertek után a zenekarnak egyre nagyobb, rangosabb helyszíneken nyílt módja a bizonyításra. Így többek között sikeres koncertet adott több vidéki nagyvárosban, vagy pl. a Szépművészeti Múzeum Hundertwasser kiállításának zárónapján is.

A Zene Ünnepére meghirdetett pályázat nyerteséként meghívást kapott Brüsszelbe, a koncert a 2010-re szervezett nagyobb európai turné egyik állomása lesz.

Októberben német-svéd-dán turnét bonyolított le, amely keretében nemcsak koncertezett, de workshopokat is adot több európai városban a népzene és a modern zene kapcsolatáról.


 

Első lemezén a zenekar elsősorban a magyar, de olykor bolgár, francia, vagy akár indiai nép-és műdalok világába kalauzol minket, energikusan, rockosan előadott zenei formákkal kísérve. A Fókatelep, bár zeneileg több, látszólag egymástól távol álló stílusból is merít, (népdal, sanzon, metál, elektronika) egyik mellett sem kötelezi el magát, inkább ezek sajátos keveréke alakítja, határozza meg a sajátos „fóka- soundot”. Így pl. hallhatunk indiaias „raga-rockot” (Yallah Yallah), lassan hömpölygő, doomosan súlyos „zongora-metált” (Szállj el), a Szomorú Vasárnap feldolgozásával pedig egy igazán magyaros, trip-hop elemeket is használó dal született: hiszen szövegben, hangulatban mi más is képviselhetné jobban e műfaj magyar változatát, mint Seress Rezső világszerte ismert klasszikusa? Az ethno-folk érzést Annamari szárnyaló éneke mellett tovább erősíti Nikola Parov vendégszereplése is, aki több dalban játszik tradicionális fúvós hangszereken, ill. hegedűn.

Szerző: Ballator  2010.10.23. 16:59 Szólj hozzá! · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://mu-hely.blog.hu/api/trackback/id/tr822393367

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Oláh Annamari 2013.01.10. 16:16:59

Adunk a kocsmáknak egy pofont! 10 állandó kérdés, 10 válasz. Ismert arcok nyilatkoznak. Név: Oláh Annamária Születésnap: 1987. március 6. Foglalkozás: énekesnő, zeneszerző Mottó: nincsmottóm > Szegeden született és nőtt fel. Els...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása